De komolyan egyre prolibak az emberek. Miért kell belekötni abba h én kikel barátkozok? Meg ilyeneket beszólni h alacsonyra vittem a  színvonalat...már ne is haragudjatok de nem nekem kell eldönteni h kivel barátkozok? Vagy kivel logok hol és miért? Ha nekem egy kocsmába van kedvem menni egy rockerel egy skeanhedel egy punkal meg egy emosal akkor igen is lemegyek velük mert őket szeretem és nem a kinézetük. De komolyan. Tudjátok vanak olyan emberek akiknek nem az a legfontosabb h tökéletess legyena  körmbe és a hajvonala is a lehető legsexybb legyen. Vannak olyan emberek akiknek nem a tökéletess külső a fontoss hanem a BELSŐ. Tudom h ez teljesen uj szó számotokra. De higyétek el talán a legfontosabb. Belső értékek szerint kell válogatni a barátainkat nem külső alapján.

Nem is tudom tulajdonképen minek írom ezt a bejegyzést. Hiszen mindenem megvan olyan életet élek amiért mások egy életen át küzdenek és akkor sem élnek majd úgy mint ahogy én most. Megvan mindenem és az életem egy nagybulizás. Bárhová is megyek tündöklök csillogok és tudom h kit és mit akkarok. Mégis valahogy azt érzem h vmi hiányzik. Jogosan gondolhatja mindenki h most párkapcsoaltra gondolok de nem feltélen. Valahogy ugy érzem h jobb progjaim nem is lehetnének minden nap és mindent én irányitok és éppen ezért kezdenek üressek lenni a napjaim. Ha minden napom izgalmas és különleges akkor egyik sem az? Vagy csak én gondolkozok ezen túlsokat? fogalmam sincs. Csak én érzem úgy h minden nekem modot szó mögé belátok? És télleg akkora Ribanc vagyok mint mondotok engem? És magatoktol mondjátok ezt vagy én akkarom h ti gondoljátok ezt rólam? És ha igen miért? Ha mindenek értelme van akkor semminek nincs? És minek kérdezek ennyit?:D

Meet Me Halfway lyrics

Mostanság két dologal faggatok folyamatossan. Az egyik az h miért nem vagyok otthon soha? Nos erre a válaszom az h senkinek semmi közze mikor hol vagyok de egyébként majd később írok eröl egy cikket. 

És h kinek szól az a rengeteg szív a szemüzimbe meg egyébb ilyen helyeken? Nos ehez meg végkép senkinek semmi közze=)

Egyre jobb és jobb munkákat kapok a ki hírdetett pályázatra van még idő de huzatok bele:D Sok sikert Mindenkinek =))) 

Nem kell, hogy más öleljen,
mert úgy jó, ha csak te meg én!
Nem kell, hogy más szeressen,
veled minden olyan gyönyörű,
hidd el nekem nem kell más!

Tehát igen a bővebb infokra per pill nincs időm de lefogom irni egy másik blogbejegyzésbe ne agodjatok:D

Kedves blog író társaim most hozzátok szólok, vagy bárkihez aki olvassa és figyelemel kiséri a blogom,engem vagy a ribancok éjszakája party sorozatott!

Mint sokan tudjátok 2010.Február.19.-én megrendezésre kerül a Ribancok Éjszakája 6 aminek a témája én leszek. Ugyanis akkor ünneplem a 18 születésnapomat. Nos a felhivás a következő:

Egy party ajánlót kellene készitenetek nekem. Lehet az videoblog, sima blog ajánló vagy esetleg PS-es mű. Bármi. Felkell töltenetek a saját blogotokba,vagy pedig elküldenetek a matthewbitchprivate@postafiok.hu-cimre ha a saját blogotokra raktátok fel akkor is éretistek engem szint ugy e-mailon keresztül.
 

Most jön a lényeg a legjobban sikerült Party ajánlót kirakom a blogomban a készitőjével együtt. <3
 

Na már most h nézzen ki ezaz ajánló? Nem kell h bonyolult legyen vagy választékos mondjátok el mikor lessz hol(2010.02.19. Glam Budapest) az est témáját (az én tizennyolcadik születésnapom és azon belül álalcos bál) és h szerintetek miért éri emg eljöni. Természetesen még 1x elmondom a legjobban sikerült munka készitőjét a blogomon kivül más modon is jutalmazom majd. Szóval sok sikert mindenkinek!!!:D
 

Lehet, hogy a másodikos osztályfőnököd, Piri néni, aki egyébként kényszeres rendmániás volt, gyakran rád sütötte, hogy szétszórt, rendetlen, hányaveti kölyök vagy.

Igaz, Piri néni szerint őt magát kivéve mindenki rendetlen és hányaveti volt, ez a bélyeg mégis úgy sütötte a lelkedet, hogy legszívesebben világgá mentél volna szégyenedben.

Ha szeretted és respektáltad Piri nénit, és fontos volt számodra a véleménye, akkor ezeket a jelzőket beillesztetted az önmagadról kialakított képedbe, és bár lehet, hogy egyáltalán nem voltál különösebben rendetlen, azontúl meg voltál győződve róla, hogy az vagy.

Millió és millió dolog formálja az önmagunkról kialakult képet. A szüleink elvárásai, a társadalmi környezet diktátumai, mind-mind, mint viselkedési minták vannak elraktározva bennünk,

és mi ezekhez a mintákhoz képest vagyunk ilyenek vagy olyanok. Például egy afrikai bennszülött számára nyilván nem merül fel, hogy van-e technikai érzéke, hiszen ahol a technika szinte alig van jelen, ott nem is lehet szempont, hogy az emberek rendelkeznek-e ilyen készséggel. Viszont fontos a gyors reflex, a jó szaglás, jó hallás, a gyorsaság, leleményesség, és még sok minden más, ami viszont a mi közösségünkben esetleg elhanyagolható.

A pszichológia álláspontja szerint nincsenek jó és rossz tulajdonságok. Nem baj például, ha valakiben jelen van az agresszió, ha az nem kóros módon, vagyis nem túlságosan erőteljesen van jelen.

Sőt, még kedvező is lehet, hiszen bizonyos szintű agresszió segít például az érvényesülésben, vagy tágabb értelembe véve a túlélésben. És az sem baj, ha valaki introvertált, vagyis befelé forduló akkor, ha ezzel nem szigeteli el magát teljesen a környezetétől. Vagyis bármilyenek is vagyunk, az se nem jó, se nem rossz.

A lényeg, hogy személyiségünk jellemzői egymással összhangban legyenek, és a különböző jellemvonásaink intenzitásukat tekintve ne térjenek el túlságosan az átlagostól.

Az önmagunkról kialakított képet nevezzünk énképnek.

A hivatalos meghatározás szerint a személy énképe az önmagáról kialakított, állandósult mentális kép, ami olyan dolgokat foglal magába, amelyek a külső szemlélő számára hozzáférhetőek; eszköz, amellyel a személy kísérletet tesz önmaga objektív szemlélésére.

Az énkép lehet pozitív vagy negatív, aszerint, hogy az illető milyen előjellel gondolkodik magáról. Mivel a magunkról kialakított képet jószerével a környezetünk visszajelzéseiből, és az általuk támasztott elvárásokból nyerjük, nagy kihívást jelent, hogy pozitívan vélekedjünk önmagunkról.  A következmények súlyosak is lehetnek, elég csak az anorexiás, csontra fogyott tinilányokra gondolnunk, akik énképük szerint túlságosan kövérek, ezért az éhhalálig képesek koplalni, hogy egy belső (külső) elvárásnak megfeleljenek.

De vannak az anorexiánál sokkal hétköznapibb tragédiák is.
Egy ismerősöm, Hanna, élete derekán, a harmincon túl döbbent rá, hogy minden, amiben addig hitt, szertefoszlott.

Mindig is színésznő szeretett volna lenni, mivel a Színművészeti Egyetemre sokadszorra sem vették fel, különböző magániskolákban szerzett színészeti képzést, de szerepeket ezután sem kapott. Színházhoz sem vették fel. Legfeljebb statisztálásból tudott pénzt szerezni, és amatőr színtársulatokban jutott szerepekhez. Időközben alkalmi munkákat vállalt, fordításból, tolmácskodásból élt, és a színészkedést már csak hobbijának tekintette, de mindvégig sikertelen, boldogtalan embernek tartotta magát, amiért kudarcot vallott az álma elérésében.

Egy nyári ismeretség folytán közel került egy pszichológushoz. Barátok lettek, és sokat beszélgettek. Ismerősöm, Hanna feltűnően érdeklődött a lélektan dolgai iránt, mígnem egy nap, egy hosszú, elmélyült beszélgetés során a pszichológus barátja rávilágított élete tragédiájára.

Kiderült, hogy Hanna kislány korában akkor érezte magát a legboldogabbnak, ha sorba ültette a babáit, és tanár néniset játszott velük. Minden babának volt füzete, és ellenőrző könyve, amiket ő gyártott nekik tűzőgéppel. Minden babának volt neve és személyisége, és félévi, év végi bizonyítványa.

Amikor Hanna a gyerekkori játékáról mesélt, csak úgy ragyogott. Ez tűnt fel a pszichológusnak. És az, hogy ezután elkomorult az arca. Mert akkor már nem a tanár néniségről mesélt, hanem arról, hogy anyukája tanítja verset mondani.

– Akár órákon át is képes volt elmondatni velem egy-egy sort, mert nem mondtam elég kifejezően – meséli Hanna. – Anyám színésznő lett volna, fel is vették a főiskolára, de akkor jöttem én, váratlanul esett teherbe. Miattam nem végezhette el az iskolát, miattam nem lehetett színésznő. Velem akarta valóra váltatni az álmát.

Hanna belátta, hogy az egész életét anyja álmainak megvalósítására szentelte. Azért nem lehetett sikere, mert ez nem a saját álma volt, a színészi tehetség és elhivatottság pedig nem a saját, hanem az anyja személyiségjegye. Kudarcos, sikertelen, szerencsétlen, boldogtalan embernek könyvelte el magát, vagyis ilyen volt az énképe. Mert senki nem szembesítette azzal, hogy gyerekkorától kezdve hamis énképpel élt, konkrétan azzal, hogy egy híres, sikeres színésznő lakik benne.

Hanna gyerekkorában épp úgy torz énképpel élt, mint felnőtt korában. A pszichológus vezette beszélgetések kellettek ahhoz, hogy megismerje saját képességeit, vágyait, készségeit. Rádöbbent, hogy tanárnak kell lennie, mert világ életében erre vágyott, csak még önmaga előtt is titokban tartotta. (Ez azért lehetséges, mert a gyerek elsősorban a hozzá érzelmileg közel álló ember, elsősorban a szülő elvárásainak szeretne megfelelni. Ha a szülő azt mondja, színésznő leszel, tehetséges vagy, akkor a gyerek ezzel az óhajjal és kijelentéssel azonosul, és a saját elképzelésének tekinti.)

Hanna harmincas évei elején végül beiratkozott a tanárképző főiskola magyar-angol szakára, és egyúttal pszichológiát is tanult. 

Hanna története jól példázza, milyen fontos a pontos önismeret. A lelkünk, személyiségünk vonásai gyakran elfedve maradnak előttünk, és előfordul, hogy leélünk egy egész életet úgy, hogy nem is voltunk tudatában, milyenek vagyunk valójában. Lelkünk valódi indíttatásai, a régi, talán elfojtott fájdalmakból eredő félelmeink, az elvárásoknak való megfelelni akarásunk gyakran a tudattalan szinten maradnak, és csak álmainkban, szorongásainkban bukkannak elő.

Gondoltad volna, hogy a cigaretta tartása a hozzáértő embernek üzenetet továbbít? Ki tudja olvasni, milyen jellemvonásaid vannak.

Az, aki a cigijét a

1. hüvelyk- és mutatóujja között, befele fordítva, tenyerébe görbített ujjakkal tartja: elmélkedő típusú ember.

2. hüvelyk- és mutatóujja között tartja, miközben többi ujját begörbíti: frivol, könnyelmű ember...

3. mutató- és középső ujja között, nyitott tenyérrel tartja: becsületes, őszinte és önfeláldozó típus...

4. mutató- és középső ujja között tartja, gyűrűs- és kisujját tenyerébe zárva, hüvelykujját pedig felemelve tartja: világfi, szórakozást kedvelő, meglehetősen szószátyár ember...

5. mutató- és középső ujja között tartja, a többi ujját szorosan összezárva vagy tenyerébe szorítva tartja: gyanakvó, bizalmatlan természetű...

                         Dorian Green: Nagy horoszkóp könyve nyomán

Egyik barátném (alkalmi dohányos volt, csak korcsmákban gyújtott rá) folyamatosan a középső és gyűrűs ujja közt tartotta. Nem volt neki kényelmetlen, rutinból csinálta.

Látványnak volt bizarr, de nagyon.

Te hogy tartod?